Családi adókedvezmény: sürgősen lépjen, ha pénzt akar
Aki szeretné, ha az év elejétől kezdve megkapja a neki járó adó- és járulékkedvezményt, annak célszerű már januárban nyilatkozni a munkáltatójának. Első házasokra is vonatkozik!
A korábbi évekhez hasonlóan most is célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot ahhoz, hogy a munkavállalóknak járó idei kedvezményeket mielőbb figyelembe vegyék a kifizetők. Az előző évekhez hasonlóan az első házasok is adókedvezményben részesülhetnek.
Első házasok figyelmébe
Adóalap-kedvezmény jár azoknak a pároknak, akiknél legalább az egyik fél az első házasságát köti (kortól függetlenül), ha a házasságkötés már az idei évben történt. A kedvezményt alapesetben két évig lehet igénybe venni. Mértéke jogosultsági hónaponként (legfeljebb 24 hónapig) 33 335 forint, vagyis ennyivel lehet csökkenteni az adóalapot, ami havi 5 ezer forint adókedvezmények felel meg.
Az összeget - hasonlóan a családi kedvezményhez - közösen is igénybe lehet venni, az összeg megosztásával.
![](https://duyn491kcolsw.cloudfront.net/files/2f/2f9/2f9shj.jpg?ph=581da57510)
Amikor a gyerek nem akadály
Nem árt tudni, hogy nem zárja ki az első házasok kedvezményét ha a házasság megkötésekor a partnerek bármelyike meglévő gyermekre vagy magzatra tekintettel már jogosult családi adókedvezményre. Szintén nem befolyásolja a kedvezmény igénybevételét az sem, ha a pár valamelyike a kedvezmény érvényesíthetőségének időszakában nevelőszülőként, nevelőszülő házastársaként - nevelt gyermekre tekintettel - válik családi kedvezményre jogosulttá.
A gyors válás viszont az adókedvezményt is megszakítja: nem érvényesíthető tovább, ha a házasság a 24 hónapos időtartamon belül felbomlik.
Családi adó- és járulékkedvezmény - ennyi jár
A családi kedvezmény mértéke idén is változik: fő szabályként egy eltartott után (gyermekenként) havonta és gyermekenként 66 670 forinttal csökkenthető az összevont adóalap. Ez gyermekenként legfeljebb havi 10 ezer forinttal növelheti a nettó bért, amennyiben januárban nyilatkoztak a szülők.
Fő szabályként két eltartott után (gyermekenként) havonta és gyermekenként 116 670 forinttal csökkenthető az összevont adóalap.
Legalább három eltartottnál pedig gyermekenként 220 000 forinttal csökkenthető az adóalap, ami maximum havi 33 ezer forintnyi pluszfizetést jelenthet.
Amit még tudni kell, hogy nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból érvényesíthető a kedvezmény. Tehát ha a szülőnek nincs annyi keresete, hogy kimerítse az szja-nál a neki járó összeget, akkor a fizetendő nyugdíj- (10 százalék) és egészségbiztosítási járulékot (7 százalék) is le lehet faragni.
Így kell nyilatkozni
Az adóelőleg-nyilatkozatot a munkavállaló tölti ki és adja át munkáltatónak, így már év közben érvényesíteni tudják az adókedvezményt, vagyis magasabb lehet a nettó bér.
Ha már az első hónap bére után érvényesíteni kívánja a munkavállaló a kedvezményeket (például családi kedvezmény, személyi kedvezmény), akkor az első bérszámfejtést megelőzően kell a munkáltatónak átadnia az új évre vonatkozó adatokkal kitöltött adóelőleg-nyilatkozatokat.
Változás esetén a kedvezményt érvényesítő munkavállaló köteles haladéktalanul új nyilatkozatot tenni, vagy a korábbi nyilatkozatot visszavonni.